
Ha most rögtön meg akarom tudni, mit gondol az átlag ember e honban, akkor elég az ha kapásból belépek egy fórumba, és olvasni kezdek háeszeket, íme, az első hozzászólás valahonnan, valakitől:
„20 éve semmi más nem történik, mint a társadalmi többség politikai részvételének a visszaszorítása minden lehetséges eszközzel. Különösen veszélyes a politikai gondolkodás és tevékenység ördögi, amorális, megosztó stb. jellegét hangsúlyozó közhangulat megteremtése. Ebből a körből ki kell törni, mert ha nem, akkor mi adjuk át a hatalmat önként annak az elitnek, amelyet egyébként csak szidni szoktunk.”
Vagy egy másik hsz
„ … a demokrácia a nép hatalmát jelenti, de egy a múlt rendszerből köpönyeget fordított politikai osztály bitorolja a hatalmat már húsz éve kis hazánkban, a kisztitkárok hada. Mivel más alternatíva nincs, legalább nevezhetnénk posztkommunizmusnak, mert ezt a mai népnyúzó, hazug rendszert demokráciának nevezni éppen olyan csúsztatás, mint engem szépnek.”

A fenti sorok hűen jelzik azt, hogy a nép hatalma nullázódik, és lassan már egy gumibottal megfélemlített csorda lettünk.<
2006-ban, de még előtte is, az emberek rájöttek arra, hogy mi készül itt, és megpróbálták érvényesíteni az Alkotmányban rögzített jogaikat, igen de a gumibot közbelépett.
És áramlott a fizetett provokátorok hada balhézni, hogy hadd legyen ok a gumibot uralmának. A szolgák persze, mint mindig, igyekeztek uraiknak kedvezően leugatni a bajt észlelőket, és kígyót, békát kiáltottak mindenkire, aki a nép tiltakozási jogát szentnek és igaznak hirdette meg.
És a gumibot dolgozott, túlórázott, könnygázt és gumilövedéket kapott harcostársnak és jó barátnak.
A gumibot ettől eleinte megszeppent ugyan, hogy hát mégis ennyire nagy a baj?
Ő eddig azt hitte, hogy csak rendet kéne teremteni az utcán, így hát nem is csatára készült. Ám de a gumilövedék, az ő drága jó édestestvére elmagyarázta, hogy a történelem elszemtelenkedett, mert sokan szó szerint akarják érteni a demokrácia szó igazi jelentést, a néphatalmat, ami már elég ok arra, itt és most megmutassák, mit tudnak, és példának okáért gúnyos, gyuricsányos kacagással kilőtte egy békés járókellő szemét.
Hát erre volt jó a gumibot! Hogy megakadályozza azokat, akik a totális csőd felé haladásunkat meg akarták akadályozni. Szánt szándékkal meg!